Még csak szellőcske,
amikor születik a szél.
Lengve jár a fák közt,
s alig mozdul a levél.
Majd bátorságra kap.
Rohanva erdőn, mezőn át,
ereje egyre nő,
és máris széllé lép elő.
S mint ifjú titán
forrong, és azonnal lázad.
Cibálja a fákat,
levelet tép, ágat tördel,
és egyre csak vadabb.
Tombolva tör, zúz amerre
az útján elhalad.
Hisz most, már viharrá dagadt.
S a vén természet,
megunja e ribilliót
és dörren egy hatalmasat,
majd villámot hajít.
S a szél megjuhászodik.
Úgy tesz mint aki fél,
a szigorú anyjától
és könnye hull, ahogy
csipp-csepp elered a zápor.
(Sajnos nem tudom ki, mikor és hol írta. Egy megsárgult papíron őrizgetem évek óta, cím és név nélkül.)
