táv: 21,2 km, szint: 408 m
Reggel 8:16-kor rajtoltunk ismét hármasban (Andi, Tomi és én) a gödöllői Erkel Ferenc iskolából. A városból kifelé haladva a Máriabesnyői templomkert bejáratánál a piros sávot követve tartottunk a Gudra hegy felé.
|
Andi túlélő felszerelése: kistükör, kézkrém és szőlőzsír :D |
A 408 m szintnek kb. a negyede ide volt elrejtve, így kicsit lihegve érkeztünk meg az első ellenőrző ponthoz, ahol Sport csokival vártak minket. Pecsételés és a csoki elfogyasztása után már haladtunk is tovább. Itt már kicsit extrém körülmények voltak, mert a hegyről lefelé vezető ösvény nagyon gödrös és meredek volt, több helyen is jégpáncél borította. Óvatosan leereszkedtünk, majd kiértünk az aszfaltos útra.
|
I. ellenőrző pont |
Itt közben beértek minket a terepfutók, mert a teljesítmény túrával egy időben terep félmaraton és terep maraton futóverseny is indult.
|
II. ellenőrző pont |
|
Lázár Lovastanya |
|
III. ellenőrző pont |
A harmadik ellenőrző pontnál az útnak már kb. a háromnegyedénél jártunk. A forró tea és a nápolyi elfogyasztása után két jókora dombot kellett még megmászni. A képen talán látszik egy kis terepfutó pontocska :) Innen már túl sok történés nem volt, még visszafelé felfelé kellett megmászni ugyanazt a jeges szakaszt ami az I. pont után volt. Ez felfelé valamivel csúszósabb volt. Visszaérve a lakott területre még nagyjából 1,5 km-t kellett gyalogolni, míg visszaértünk az iskolához.
Átvettük az oklevelünket, utána pedig beültünk egy cukrászdába sütizni :)
Nagyon jó idő volt, végig sütött a nap, szint is kevés volt benne. Összességében ez egy kellemes szombat délelőtti séta volt.
|
Megálltunk kicsit Titanicozni |